Gergácz Orsolya

pedagógiai szakpszichológus, meseterapeuta vagyok.

Hat éve dolgozom iskolapszichológusként, az első négy évben egy általános iskolában, jelenleg egy szakközépiskolában. Az egyetem utolsó éveiben nyitott szemmel kerestem olyan módszereket, amelyek elsajátítása segítséget, mankót nyújthat a leendő munkámban. Így találkoztam a meseterápiával és Boldizsár Ildikóval. De sokkal többet kaptam a meséktől a képzés során, mint egy módszert. Saját bőrömön és lelkemben tapasztalhattam meg a hatását és eredményességét. Az első élmény egy csodálatos önismereti utazás volt, amelyre visszagondolni azóta is csak mosollyal tudok. Édesanyám óvónőként mindig is nagy fontossággal kezelte a meséket, az én utam mindig kicsit az övé mellett, azt kiegészítve halad, folyamatos egymásra hatással. A mesék, történetek a kezdetektől az életem részét képezték, a meseterápia ennek keretet, módszert, életérzést és igazodási pontokat adott.

Első alkalommal bátortalanul, de lelkesedve kezdtem neki a mesés munkámnak. Az előadásommal azt is szeretném közvetíteni, hogy érdemes bevinni az iskolákba a meséket így is. Az első lépésekhez sokszor a bátorság ereje kell leginkább. A saját lelkesedésünk mindig talál partnert a diákokban és a kollegákban is. Többször meglepően rugalmasan és érdeklődően reagáltak a nagyobb diákok is a mesékre. Iskolapszichológusként a kreativitásra, helyzetekhez alkalmazkodásra, sokszínűségre nagy szükség van, ebben a mesék világa, mesei hasonlatok nem egyszer nyújtottak segítséget.

Az előadásom alapját egy tanulásmódszertani program adja. A tanulást segítő célokat és gyakorlatokat, mesékkel ötvöztük. A mesei világ a harmadik osztályosoknak segítő környezetet biztosított, élvezetessé, élménydússá és többszintűvé tette a foglalkozásokat. A pedagógusokkal közösen lezajlott alkalmak után minden résztvevő pozitív véleménnyel volt. Jól érezték magukat és még tanultak is, sokszor egymástól. Számomra egy nagyon intenzív időszak volt, az alkalmak során szerzett tapasztalatokon túl, azáltal is, hogy próbáltam mérhetővé tenni a program hatékonyságát.

Az egészet talán így foglalhatnám össze: a gyermekek szárnyaltak a tanulás felé vezető úton.