Bartyik Gitta

„Semmi ne légy, csak az, ami voltál!”

Pszichológusként, gyógypedagógusként és tanárként dolgozom. A mesék világéletemben kísértek az utamon. Gyermekkoromban hallgattam, kisiskolásként és kamaszlányként olvastam őket, főiskolán tanultam róluk, egyetemen kutattam hatásaikat, felnőttként önmagamra és szárnyaimra találtam általuk, mostanság pedig mesÉLEM őket. Mesélek otthon a kislányomnak és ott, ahová hívnak: óvodákban, iskolákban, könyvtárakban, babáknak és anyukáknak, nőknek, akik anyukává szeretnének válni, idősek otthonában, kiállításon. Célom, hogy minél több szülő és pedagógus felé közvetítsem a mesékben rejlő csodás erőforrásokat, lehetőségeket, kincseket.

A rendszerességben és az egyszeriségben rejlő kincsek

Az előadásom első részében a rendszeres mesehallgatás pozitív hatásainak csokrát, valamint a mesehallgatási szokások és készségek kapcsolatára irányuló kutatásom eredményeit mutatom be. A második részben azt szeretném közvetíteni, hogy egy-egy, nem rendszeres mesés alkalommal, előzetesen nem ismert közösségekben is sokat adhatunk a résztvevőknek: varázslatot, öröm-, és sikerélményt, könnyedséget, elmélyülés lehetőségét, énhatékonyság érzését, önbizalmat, kapcsolódásokat. Végül két olyan mesés alkalmat ismertetek, ahol egy-egy konkrét, osztályt érintő krízis illetve probléma oldásában segített a mese.