Balassi Erika

BALASSI ERIKA vagyok, gyógypedagógus.

Valahol azt olvastam, hogy akik igazán gyermekek tudnak maradni, azok a gyógypedagógusok. Így vagyok a mesékkel is, életem során sohasem hagytak el engem. Áldott kislány voltam, tanító néni édesanyánk minden este mesélt nekünk. Alsó tagozatos koromban bábszakkörbe jártam, 6 évig zenéltem, kórusban énekeltem. A főiskolán népi gyermekjátékokkal foglalkoztam, két évig tanultam bábszakkör művészeti vezetői ismereteket és kiváló rajztanárom volt. Aztán amikor anyuka lettem, én meséltem a kislányaimnak, mert tudtam, azok a gyerekek, akik ezt megkapják, 6 éves korukra 2 évvel megelőzik nyelvi fejlettségben azokat a társaikat, akik nem ilyen szerencsések. Volt egy mese, amit hosszú évekig mesélnem kellett. Ma már tudom, ebben volt az az ellenszérum, amire a családomnak szüksége volt. Gyógypedagógusként halmozottan sérült siket gyerekeknek meséltem képek segítségével. Bábszakkört vezettem enyhe értelmi fogyatékos gyerekeknek, regionális művészeti fesztiválokon léptünk fel. Meséket dramatizáltam, rendeztem, bábokat készítettem, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy kiemelték, milyen szépen beszélnek a gyerekek. Sokszor előfordult, ha szomorú voltam, levettem a polcról egy mesekönyvet és csak olvastam, olvastam. Az Alkotó-fejlesztő meseterápiával öt éve ismerkedtem meg, majd 2016-ban nyílt alkalmam elvégezni a tanfolyamot, fél évvel később a Klasszikus és kortárs mesék alkalmazását a meseterápiában etapot. Ismereteimet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat berkeiben hasznosítottam, főleg testkép megerősítés, beszédfejlesztés, viselkedés-harmonizálás területeken óvodásoknál, és ezzel párhuzamosan egy csepeli roma iskolában is meséltem. 2018 szeptembere óta súlyosan halmozottan sérült és autista fiatalokkal dolgozom. Nem beszélnek. Számukra indítottam alkotó-fejlesztő meseterápiás szakkört, 14 szülő mondott igent a kezdeményezésemre. A velük végzett munkát inkább kísérletként kezdtem, magam is kíváncsi voltam, vajon a mese képes-e áttörni az autizmus gyémántvárának falán? A fiatalokkal kiscsoportokban dolgozunk, így az eltelt időben nagyjából 60 foglalkozás tapasztalatairól tudok beszámolni. A mesék feldolgozása során használom a papírszínházat, bábokat, és annyi szenzitív ingert, amennyit csak lehetséges, a látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés területein. Kommunikátor és egyéb speciális segédeszközök használatával is kísérletezem.

Csodálatos élmény, amikor egy súlyos fogyatékos autista hosszú percekre felveszi a szemkontaktust, megnyugszik és képes egy másik ember beszédére figyelni.

A mese valami nagyon jó, ami történhet velük. Erről szeretnék beszámolni a workshop-on.